Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alapszabály

 

 

 

MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK

EGYMÁST SEGÍTŐK

EGYESÜLETE

 

 

ALAPSZABÁLY

 

 

 

 

 

I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Az egyesület neve: Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete (röviden MESE)

Székhelye: Salgótarján, Fő tér 5.

Telephelyek: salgótarján, Lőwy  Sándor út 12-14., Salgótarján, tanács út 2-4.

Működési terülte: Nógrád Megye közigazgatási területe

Bélyegzője: Téglalap alakú: Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete. 3100 Salgótarján, Fő tér 5.

 

A MESE társadalmi szervezetként működik, 1989 IV. 14-én alakult. Munkáját az öntevékenység, az egyéni aktivitás és felelősség jellemzi. A MESE párt és vallás semleges

 

A.)  Az Egyesület alapfeladata:

A fogyatékossággal élő, ezen belül elsősorban a súlyosan mozgássérült emberek társadalmi életben való egyenrangú részvételét segítő, a fogyatékosságból eredő sajátos érdekek képviseletét, szükség esetén védelmét is ellátó, civil szervezeti keretek közt működő segítség, támogatás nyújtása, melyet, a társadalmi gondoskodási és ellátó rendszer mellett, leginkább az ugyanezen hátrányokkal élő emberek által létrehozott civil szervezetek segítségével és közre-működésével kaphat meg.

 

B.)  Az egyesület működésének alapvető célja

A fogyatékossággal élő, de különösen, a mozgáskorlátozottság következtében tartósan fogyatékossá váló emberek érdekeinek megjelenítése, képviselete, szükség esetén védelme, számukra szolgáltatások szervezése és nyújtása valamint a hátrányos helyzetben élők életkörülményeinek javítására irányuló tevékenységek, munkaeő-piaci helyzetük javítása, a nonprofit szektor, a civil összefogás erősítése a határokon átnyúló kapcsolatok kiépítésével is.

E célok megvalósulása érdekében meghatározott további alapcélok

---        A fogyatékossággal élő emberek és családtagjaik számára lelki támasz, továbbá a társadalomban való részvételük elősegítése érdekében mentális, pszichés, sorstársi tanácsadás, jogi, információs és rehabilitációs segítség nyújtása.

---        Érdekérvényesítő, érdekképviseleti, érdekvédelmi hálózat létrejöttének elő-segítése és működtetése, fogyasztóvédelem .

---        Az érintett emberek és hozzátartozóik részére hiányt pótló szociális, képzési, egészségügyi és egyéb életvitelt segítő szolgáltatások nyújtása, illetve ilyen szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése.

---        A társadalmi beilleszkedést segítő közösségi szolgáltatások nyújtása az életvitel, a kultúra, a művészet, az önmegvalósítás, a sport, a szabadidő-sport, az egyéb szabadidős tevékenységek, a pihenés és rekreáció, a fejlesztés, a képzés, átképzés, felnőttképzés, a rehabilitációs célú foglalkoztatás területén

a civil társadalom lobby tevékenységének koordinálása, nonprofit együttműködések generálása, a nonprofit szektor infrastrukturális segítése, különféle szolgáltatások nyújtása /Pl.: fénymásolás, tanácsadás, előadások tartása, különféle kutatási tevékenységek/, a három szektor közti együttműködés elősegítése, generálása

 

C.)  Az egyesület feladatai és közfeladatai

1.         Együttműködés a súlyosan mozgásfogyatékossá váló emberek esetében a mozgásszervi gyógyító és rehabilitációs intézmények vezetőivel és a szak-mai személyzetével, a legfrissebb tudományos és kezelési eredmények megismertetése, az ezekhez való hozzáférésre vonatkozó információk terjesztésével.

2.         Érdekérvényesítő eszközök és az átélésen alapuló szakértelem, továbbá a szakmai tapasztalatok felhasználásával elismertetni és elfogadtatni a sors-társak rehabilitációjához elengedhetetlenül szükséges gyógyszerek, segéd-eszközök és életvitelt segítő eszközök, különös tekintettel, a súlyosan mozgásfogyatékossá váló emberek megfelelő gyógyászati segédeszközzel való ellátásának, társadalombiztosítási rendszer által történő támogatását.

3.         Olyan közérdekű és közhasznú szociális, egészségmegőrző, betegségmegelőző, egészséget helyreállító, ismeretterjesztő, tanácsadó közfeladatok és szolgáltatások ellátása, illetve ilyen szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítése, amelyek az állami, önkormányzati és társadalombiztosítási rendszerek esetleges hiányait pótolják, vagy azokat kiegészítik.

4.         Az Egyesület a közérdekű, közhasznú feladatainak ellátása érdekében intézményeket, nonprofit közhasznú gazdasági társaságokat, illetve alapítványokat hozhat létre. Az ilyen szervezetek létrehozására vonatkozó javaslatot az Elnökség előterjesztése alapján a Közgyűlés hagyhatja jóvá.

5.         Hatékony közreműködés a betegség, baleset, vagy egyéb ok következtében tartósan fogyatékossá váló emberek egészségügyi, képzési, átképzési, foglalkoztatási és szociális rehabilitációjának elősegítésében, a sorstársi tanácsadás, az információ szolgáltatás, a közösségi rendezvények, kulturális, művészeti, szabadidősport, szabadidős programok szervezése, lebonyolítása, esetenként a résztvevők részére a szállás és ellátás biztosításával is, mely szolgáltatások igénybevételével, illetve a tagság és/vagy önkéntesei által szendvicsek és egy tál ételek elkészítésével történik, kiadványok, tanácskozások előkészítése, lebonyolítása, továbbá a személyes meggyőzés, az interperszonális kapcsolatok és a közösség példaadó, meggyőző ereje eszközeinek alkalmazásával.

6.         Érdekérvényesítő, érdekvédelmi közfeladatok ellátása a tartósan, súlyosan fogyatékossá váló emberek és családjaik számára országos és helyi önkormányzati szinteken egyaránt.

7. A hátrányos helyzetben élő emberek és családjaik számára, életkörülményeik, munkaerőpiaci helyzetük javítása

8. Mindezen személyek valamint a nonprofit szektor erősítése érdekében is az önkéntesség elősegítése, terjesztése, koordinálása

9.         Az Egyesület által folytatott, közfeladatok ellátásához kapcsolódó, a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítését elősegítő:

-           érdekérvényesítő,

-           közérdekű szolgáltatások szervezését és nyújtását végző,

-           rehabilitációt támogató,

-           érdekvédelmi,

-           a fogyatékossággal kapcsolatos közérdekű, közhasznú Információkat nyújtó

tevékenységre a jelen Alapszabályi rendelkezések elfogadásának időpontjában hatályos, következő jogszabályok adnak az Egyesület számára felhatalmazást:

a.) Magyarország Alaptörvénye

hitvallás „valljuk, hogy az emberi lét alapja a méltóság.”

„valljuk, az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.”

b.) A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. Törvény

1. §

- I. fejezet, Alapelvek  2.§ (1) (4) bekezdés, 3.§

- I. Fejezet Értelmező rendelkezések 4.§ a), b), c) pontjai,

- III. Fejezet 12.§ (3) pont.

- IV. Fejezet 19.§,

- VII. Fejezet 26. §

 

c.) Az Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. OGY. Határozat:

- 6. a) és c) pontja,

- Melléklet I. Fejezet „személyhez fűződő jogok elve” 3. bekezdés, „rehabilitáció elve”, „semmit rólunk, nélkülünk elve”

- III. Fejezet  1. Rehabilitáció elve, 2. Társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásának elve 2.1. utolsó bekezdés: az érdekvédelmi szervek tevékenységének támogatása 4. A társadalmi életben való aktív részvétel segítésének elve 4. 1. Érdekvédelem, érdekérvényesítés, érdekképviselet támogatása.

 

d.) Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvény:

1.§

4.§ f) és h.)pontja

5. § c.) és d.) pontja,

8. § g.) pontja,

és 18. §-a.

e.) A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény és jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. Törvény:

1.cikk, 3. cikk, 4. cikk 1/a,b,c,e,h és i pontjai, 4. cikk 3. pontja, 6. cikk, 8. cikk, 9.cikk, 10. cikk, 19. cikk, 20. cikk, 21. cikk a,c és d pontja, 24. cikk 1/a és 1/b pontja, 26.. cikk 1/b pontja, 27. cikk 1/d pontja, 28. cikk 1/c. pontja, 29. cikk b. pontja, 30. cikk 1,2 és 3 pontja, 5/c, d, e pontja, 32.cikk 1/b és 1/c pontja, 33. cikk 3 pontja.

f.) A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CIV.Törvény:

38. § (1) bekezdése, 39. § (1) bekezdése, 45. § (1) bekezdése.

g.) Az Egyesület, mint a MEOSZ tagszervezete részt vesz a súlyos mozgás-korlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2. § e.) pontjában, az éves támogatási keretszám meghatározására vonatkozó, a MEOSZ számára jogként, illetve kötele-zettségként meghatározott egyetértési jog gyakorlását elősegítő közösségi álláspont kialakításában.

h.) Az Egyesület, mint a MEOSZ tagszervezete részt vesz a súlyos mozgás-korlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló  102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdés a.)  pontjában , az éves támogatási sorrend meghatározására jogosult bizottságban, a MEOSZ számára jog-ként, illetve kötelezettségként meghatározott döntési jog gyakorlását elősegítő közösségi álláspont kialakításában, illetve a MEOSZ elnöke által meghatalmazott egyesületi képviselő biztosításában.

í.) Az Egyesület, mint a MEOSZ tagszervezete részt vesz a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 10. § (1) (2) bekezdésben az lakás - akadálymentesítési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem indokoltságának szakmai elbírására a MEOSZ számára jog-ként, illetve kötelezettségként meghatározott személyre szabott szakmai álláspont kialakítását elősegítő, a tagegyesület működési területén végzett helyszíni környezettanulmányok végzésében, a MEOSZ megalapozott szakmai álláspontjának alátámasztása érdekében.

j) 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről

a 3.§ d pontja szerint egyesület önkénteseket fogadhat, feladatokat adhat a törvényben meghatározott keretek között

 

k) Az Egyesület által, a rehabilitációs foglalkoztatás területén végzett tevékenységek és az azokat megalapozó jogszabályok:

 

a.)  A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete, rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező, akkreditált rehabilitációs foglalkoztatóként részt vesz a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs célú foglalkoztatásában:

 

a foglalkoztatás elősegítéséről szóló 1991. évi IV. törvény 1. § 13/A § (2) c), a 19/B § (3) pont, az 58.§ (5) m) o) pontjaiban, valamint

 

- a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról… szóló 327/2012 (XI. 16.) Korm. rendelet 1.§ 1. , 12., a 7.§ (1) (2) bekezdéseiben foglalt feltételeknek megfelelő szervezetként.

III.

A  KÖZHASNÚSÁG FŐ KÖVETELMÉNYEI

 

1.)        Az Egyesület közhasznú tevékenységeit, szolgáltatásait nem csak tagjai, önkéntesei, munkavállalói, hanem bármely rászoruló személy számára korlátozás nélkül biztosítja, az összeférhetetlenségi szabályok figyelembe véve.

2.)        Az Egyesület közhasznú tevékenysége keretében nyújtott szolgáltatásainak elérhetőségét, azok igénybevételére vonatkozó feltételeket honlapján, szék-helyének hirdetőtábláján, valamint rendszeres, illetve eseti kiadványaiban, továbbá rendezvényein nyilvánosságra hozza.

3.)        Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, pártokat nem támogathat, azoktól támogatást nem fogadhat el, nem állíthat és nem támogathat országgyűlési, megyei önkormányzati és európai parlamenti képviselő jelöltet

4.)        Az Egyesületnek előzőkben írt feladatai ellátásához megfelelő erőforrásokkal és társadalmi támogatottsággal folyamatosan rendelkeznie kell

5.)        Az Egyesület vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Vállalkozásból származó bevételei nem érik el az összes bevétel jogszabályban meghatározott arányt.

6.)        Az Egyesület a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen Alapszabályban írt alap- és közfeladatokban meghatározott tevékenységére fordítja.

7.)        Az Egyesület szervezete és tevékenysége egyebekben is megfelel az egyesülési jogról,a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek.

8.)        Az Egyesület tevékenységét működésének személyi, tárgyi és pénzügyi feltételinek függvényében, a mozgásfogyatékos emberek sajátos szükségleteinek figyelembe vételével, fokozatosan teljesíti ki.

9.) Ismereteket gyűjt, kutatásokat végez, a mozgáskorlátozott emberek egészségügyi, szociális, közlekedési, építészeti, műszaki, oktatási, foglalkoztatási, szemléletbeli,   kulturális, sport, anyagi-pénzügyi, intézményi, jogi    életfeltételeiről, a jogszabályok szerint őket megillető jogok  érvényesüléséről. Figyelemmel kíséri mind e területeken folyó állami , területi önkormányzati, társadalmi tevékenységet.

10.) Szabályozott, jogszabályoknak megfelelő    felnőttképzést, oktatást, munkaközvetítést végez.

11.) Sajtóterméket, kiadványokat, papír alapú, mágneses adathordozón, illetve elektronikus terjesztés formájában kép és hangfelvételeket  jelentethet meg és terjeszthet, melynek érdekében, a hatályos jogszabályok betartásával, kiadói tevékenységet folytathat.

12.) A tömegkommunikáció, a kultúra és a művészetek képviselőivel együttműködve és eszközeiket, módszereiket felhasználva részt vesz  a fogyatékos embereket befogadó, számukra kedvező társadalmi tudat  formálásában

13.) A MEOSZ, tevékenysége során különös gondot fordít az életkori sajátosságokból eredő sajátos szükségletek figyelembevételével, a gyermekkorú, fiatalkorú, illetve az idős korú mozgáskorlátozott emberekre

14.)

a.) Az egyesület vállalja, hogy MEOSZ tagsága idején, folyamatosan teljesíti a MEOSZ Alapszabályában meghatározott célok és feladatok megvalósítása érdekében történő tevékeny együttműködést a Szövetséggel és annak tagszervezeteivel.

b.) Vállalja a tagsággal járó szakmai, pénzügyi, adatszolgáltatási és anyagi kötelezettségek folyamatos teljesítését.

c.) Tevékenységében érvényre juttatja a MEOSZ Küldöttközgyűlése, által, az adott időszakra vonatkozóan meghatározott  tagszervezeti kötelezettségek teljesítését.

d.) Az egyesület vállalja, hogy a Szövetség Elnöksége által, annak operatív irányító jogkörében hozott, Elnökségi határozatban megfogalmazott kötelezettségek teljesítését

15.) 

 

 

 

 

 

 

 

IV.

AZ EGYESÜLET TAGJAI

 

A tagság keletkezése, megszűnése

1. Az Egyesület tagjai lehetnek: természetes személyek.

a)         Az Egyesület tagja lehet minden olyan mozgássérült (mozgáskorlátozott, moz-gásfogyatékos) személy, akinek állapota egyenjogú társadalmi részvételét bármilyen formában korlátozza vagy csak átlagon felüli erőfeszítések árán, avagy sajátos eszközök és eljárások alkalmazásával teszi lehetővé, továbbá e személyek közeli hozzátartozói, ha kinyilvánítják egyetértésüket az Egyesület céljaival és vállalják a tagsággal járó kötelezettségek teljesítését.

b)         Az Egyesületnek csak mozgáskorlátozott tagjai részesülhetnek a mozgáskorlátozott állapotra tekintettel igénybe vehető kedvezményekben és támogatásokban, egyebekben az Egyesület tagjait azonos jogok illetik és kötelezettségek terhelik.

c)         A cselekvőképességgel nem rendelkező tagok jogait és kötelezettségeit törvényes képviselőik révén gyakorolhatják

d.) Az egyesület tagságának legalább 50%-a mozgáskorlátozottsággal kell rendelkeznie, mint MEOSZ tagszervezet. Ezen Alapszabály alkalmazása során, mozgásában egészségkárosodás miatt korlátozottnak – a továbbiakban: mozgáskorlátozott személynek – azt a természetes személyt kell tekinteni, akinek bármely ok miatt bekövetkező egészségkárosodásból eredően, átlagos, általános körülmények közt, mozgásképessége, közlekedőképessége, a társadalmi életben való részvételét tartósan, jelentős mértékben akadályozza. Erre vonatkozó nyilatkozat nélkül mozgáskorlátozott személynek kell tekinteni a fogyatékossági támogatásban részesülő személyt, továbbá a közlekedőképességében súlyos mértékben akadályozott személyt.

    Minden más esetben, a mozgáskorlátozottság ténye, az érintett személy, erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatával ismerhető el. Ezen Alapszabály, valamint a MEOSZ Alapszabályával való összhangja tekintetében, a mozgáskorlátozott személyekkel azonos jogállású személynek kell tekintetni, a mozgáskorlátozott személlyel közös háztartásban együtt élő, illetve a mozgáskorlátozott személy számára a szükséges segítséget, esetleg gondoskodást tartósan nyújtó, a hatályos Ptk. szerinti közvetlen hozzátartozókat, valamint azokat a személyeket, akik súlyosan mozgáskorlátozott emberek számára, a Szövetség, vagy a Tagegyesületek keretei között, élethivatásszerűen, tartósan, segítséget, fejlesztést, szolgáltatásokat nyújtanak

 

 

2) Az Egyesület pártoló tagjai lehetnek azok a természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező közösségek, akik tevékenységükkel és/vagy anyagi hozzájárulásukkal az egyesület céljának megvalósulását rendszeresen kívánják segíteni, ha kinyilvánítják egyetértésüket az egyesület céljával, hajlandóságukat a vállalt kötelezettségek teljesítésére.

3.) A cselekvőképtelen, valamint jogi személyek és közösségek jogaikat és kötelezettségeiket (törvényes) képviselőjük révén gyakorolják.

4.) A természetes személy egyesületi tagsága a tag önkéntes belépése alapján keletkezik, a belépési nyilatkozat kitöltésével és az Egyesület Elnöksége részére megküldésével.

5.) Az egyesületi tagság megszűnik: a tag kilépésével (indok megjelölése nélkül kiléphet, tagsági viszonya a kilépést bejelentő írásbeli nyilatkozatának az Egyesület Elnökségéhez érkezése napján szűnik meg), halálával, a tagok sorából való törléssel, illetve kizárással.

 

B) AZ EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGI KÖRE (TEÁOR):

1812                Nyomás

1813                Nyomdai előkészítő tevékenység

1820                Nyomdai  sokszorosítás

3299                Egyéb m.n.s feldolgozóipari tevékenység

5210                Raktározás, tárolás

5621                Rendezvényi étkeztetés

5629                Egyéb vendéglátás

5811                Könyvkiadás

5813                Napilapkiadás

5814                Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

5819                Egyéb kiadói tevékenység

5911                Film-, videó-, televízióműsor-gyártás

5912                Film-, videó-, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

6311                Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

6399                M.n.s egyéb információs szolgáltatás

6619                Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység

6920                Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység

7021                PR, kommunikáció

7022                Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

7311                Reklámügynöki tevékenység

7320                Piac-, közvélemény-kutatás

7420                Fényképészet

7490                M.n.s egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

7721                Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése

7733                Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép)

7739                Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése

7810                Munkaközvetítés

7830                Egyéb emberierőforrás-ellátás-, gazdálkodás

8211                Összetett adminisztratív szolgáltatás

8220                Telefoninformáció

8230                Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

8510                Iskolai előkészítő oktatás

8551                Sport, szabadidős képzés

8552                Kulturális képzés

8559                M.n.s egyéb oktatás

8810                Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül

8899                M.n.s egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül

9313                Testedzési szolgáltatás

9319                Egyéb sporttevékenység

9329                M.n.s egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

9412                Szakmai érdekképviselet

9499                M.n.s egyéb közösségi, társadalmi tevékenység

9602                Fodrászat, szépségápolás

9604                Fizikai közérzetet javító szolgáltatás

9609                M.n.s egyéb személyi szolgáltatás

 

3. Az Egyesület céljait és feladatait a működési területén élő bármely mozgásfogyatékos (mozgáskorlátozott, mozgássérült) személy - nem csupán tagjai - javára látja el.

Közhasznú szolgáltatásaiból, amennyiben azok költségmentesek a fent említettek is térítésmentesen vehetik azokat igénybe. Ha a szolgáltatásoknak költség kihatása van, akkor a tagok a vezetőség által meghatározott kedvezményekben részesülhetnek. A tagságon kívüliek pedig szintén a vezetőség által meghatározott feltételekkel vehetik igénybe az Egyesület  közhasznú szolgáltatásait.

4. Az Egyesület  közhasznú szolgáltatásairól a médiákon keresztül értesíti a közvéleményt, illetve tagjainak külön „értesítőt” küld. A szolgáltatások igénybevételéről az Egyesület központjában lehet részletes felvilágosítást kérni, illetve az igényt bejelenteni a szolgáltatás igénybevételére.

 

  1. Az egyesületi feladatokat a tisztségviselők társadalmi munkások (aktívák) és szükség, valamint lehetőség szerint rész- vagy teljes munkaidőben foglalkoztatottak alkalmazottak, tiszteletdíjasok, továbbá alkalmilag feladatokat vállalók közreműködésével látják el.

A, Az egyesületi vezetőség, valamint a Felügyelő Bizottság tagjai egymásnak, valamint az Egyesület felett törvényességi felügyeletet gyakorló szervezet dolgozójának közeli hozzátartozói nem lehetnek. Valamennyi egyesületi tisztséget csak olyan nagykorú egyesületi tag (pártoló tag) tölthet be, aki nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt. Az egyesületnél nem lehet vezetőségi tag, aki más az egyesület működési területén tevékenységéhez hasonló szervezetnél vezető tisztségviselő.

 

B, Az Egyesület testületi szerveinek határozatában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján :

  • kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy
  • bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

Nem minősül előnynek az Egyesület cél szerinti juttatásai, szolgáltatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeni szolgáltatás, illetve az Egyesület tagjainak a tagsági jogviszony alapján nyújtott, az alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás.

 

C, Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja, vagy elnöke az a személy, aki a vezetőség elnöke vagy tagja

- az Egyesülettel megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másképp nem rendelkezik;

- az Egyesület cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeni szolgáltatásokat és az Egyesület tagjának a tagsági viszony alapján nyújtott, az alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve;

- az előzőekben meghatározott személyek hozzátartozója.

 

  1. Az összeférhetetlenségi szabályok alkalmazása során a közeli hozzátartozónak minősülő személyek körét a Polgári Törvénykönyv 685. § b.) pontja szerint kell meghatározni.
  2. Az egyesületi tisztségviselők egyesületi munkájukat általában anyagi ellenszolgáltatás nélkül kötelesek elvégezni. Szükséges kiadásaik megtérítését az egyesület pénzeszközeiből igényelhetik a hatályos pénzügyi szabályok szerint. Legfeljebb az elnök és helyettese részesíthetők tiszteletdíjban a közgyűlés határozta alapján.
  3. Az egyesület- vagyoni helyzetéhez mérten- a vezetőség által megállapított szabályok szerint az egyesület tisztségviselőit, társadalmi munkásait, alkalmazottait jutalomban részesítheti.
  4. A döntéshozó szerv az üléseit az elnökség által megjelölt helyszínen tartja és a meghívóban közzé teszi azt.
  5. Az egyesület alapszabályának módosításához a küldött közgyűlésen jelen levő tagok háromnegyedes többséggel hozott határozata szükséges.
  6. Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
  7. Az egyesület megszűnése esetén a fennálló köztartozások kifizetéséért az egyesület vezetősége és az egyesület tagjai egyetemlegesen felelnek.
  8. Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
  9. A küldöttközgyűlés az általa meghatározott feladatok ellátására állandó, és ideiglenes bizottságokat hozhat létre. A bizottságok eljárási rendjüket, működési szabályaikat maguk állapítják meg. A bizottságok működésükről közvetlenül a küldöttközgyűlésnek adnak számot.
  10. Az Egyesület testületeinek üléseiről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv tartalmazza az összehívás szabályszerűségére és a határozatképességre vonatkozó megállapítást, adatokat, az ülés napirendjét, az ülésen elhangzottak rövid összefoglalását, a hozzászólások lényegét, a hozzászóló megjelölésével, valamint a testület sorszámmal ellátott döntéseit, a szavazati arányra vonatkozó adatokkal.  A jegyzőkönyvet az ülést vezető személy és a jegyzőkönyvvezető írja alá. A küldöttközgyűlés jegyzőkönyvét a küldöttközgyűlés által választott két hitelesítő is aláírja. Az Egyesület testületeinek ülései nyilvánosak, kivéve, ha az illetékes testület zártkörű ülést rendel el.
  11. Az Egyesület testületeinek ülésén hozott határozatokat Határozatok Tárában, testületenként elkülönítve, ülésenként egytől kezdődő sorszámmal ellátva, törve az ülés dátumával is nyilván kell tartani. A határozatok - kivéve a zárt ülésen hozott határozatok - az érintett testület döntése szerint nyilvánosságra hozhatók, egyébként azokba bárki betekinthet."

 

1./A A KÖZGYŰLÉS

 

  1. Az Egyesület legfőbb szerve a küldöttközgyűlés. A küldöttközgyűlés tagja az Egyesület vezetőségének tagjai, valamint az Egyesület taggyűlése által választott küldöttek. A küldöttek mandátuma 5 év.
  2. A küldöttek választása taggyűlésen történik. A taggyűlési körzeteket a vezetőség határozza meg, úgy, hogy legalább 3 taggyűlési körzet kerüljön kialakításra. A taggyűlések minden 50 egyesületi tag után 1 küldöttet választanak a kerekítés szabályainak megfelelően.
  3. A küldöttválasztó taggyűlést a tisztújító küldöttközgyűlés előtt legalább 1 hónappal megelőzően kell megtartani. A taggyűlésre a taggyűlési körzethez tartozó valamennyi egyesületi tagot meg kell hívni. A szabályszerűen összehívott taggyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
  4. Küldöttközgyűlés az egyesületet érintő minden kérésében jogosult dönteni.

 

A küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

 

  1. Az egyesület alapszabályának elfogadása és módosítása
  2. Az egyesület elnökének, elnökhelyettesének, a Vezetőség tagjainak, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak, valamint az Országos Szövetség küldöttközgyűlésén az Egyesület képviselő küldötteknek 5 évre történő megválasztása és visszahívása.
  3. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségéhez való csatlakozás, illetve abból való kiválás kimondása.
  4. Az egyesület megszűnésének, más egyesülettel való egyesülésének kimondása.
  5. A Vezetőség, az Felügyelő Bizottság beszámolójának megtárgyalása és elfogadása.
  6. A tagdíj, pártolói tagdíj összegének megállapítása.
  7. Vállalkozás létrehozása, indítása, lehetőség szerint elősegíteni a munkavállalási lehetőséget.
  8. Döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy az alapszabály kizárólagos hatáskörbe utal, illetve amelyben a döntés magának fenntartotta.
  9. Elfogadja az Egyesület éves beszámolójával egyidejűleg előterjesztett közhasznúsági jelentését.

 

  1. Az Egyesület küldöttközgyűlését évente legalább 1 alkalommal össze kell hívni.

Rendkívüli küldöttközgyűlést kell összehívni, ha:

  • erre a vezetőség határozata szerint szükség van
  • a Felügyelő Bizottság, vagy az Országos Szövetség Ellenőrző Bizottsága indítványozza
  • a küldöttek egyharmadának a cél és az ok megjelölésével írásban előterjesztett kérésére
  • a bíróság döntése alapján

 

  1. A küldöttközgyűlést az egyesület elnöke hívja össze. A napirendet és a határozati javaslatokat tartalmazó meghívónak a küldöttközgyűlés napját legalább 15  nappal megelőző szétküldésével.
  2. A küldöttközgyűlésre meg kell hívni az egyesületi küldötteken kívül a Felügyelő Bizottság tagjait, a napirend előterjesztőjét, amennyiben az nem küldött a napirend tárgyalásához esetlegesen szükséges szakértőt, tanácsadót, illetve aki a határozattal érintett, valamint meg lehet hívni az Országos Szövetség képviselőjét.
  3. A küldöttközgyűlés akkor határozatképes, ha azon a küldöttek fele +l fő jelen van. Ha a küldöttek a határozatképességhez szükséges számban nem jelennek meg, akkor 15 napon belül új küldöttközgyűlést kell összehívni azonos napirenddel, amely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.
  4. A küldöttközgyűlés határozatai általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Személyi kérdésekben is lehet nyílt szavazást tartani. Szavazategyenlőség esetén a küldöttközgyűlés elnökének szavazata dönt. A küldöttközgyűlés kétharmados többségének egybehangzó akaratnyilvánítása szükséges: az Egyesületünk alapszabály módosításához, elfogadásához. A kétharmados többség a küldöttközgyűlés résztvevő szavazásra jogosultak kétharmadának egybehangzó akaratnyilvánítását jelenti. A küldöttközgyűlés bármely ügyben titkos, illetve név szerinti szavazást rendelhet el.
  5. A küldöttközgyűlésen minden küldöttnek egy szavazata van. Szavazni csak személyesen lehet.
  6. A küldöttközgyűlésről jegyzőkönyv készítendő, amelyet az elnök és a jegyzőkönyvvezető, valamint két hitelesítő ír alá. A küldöttközgyűlésről készült jegyzőkönyvet és a hozott határozatokat 15 napon belül meg kell küldeni az Országos szövetség elnökének, a helyi szervezetek vezetőinek, az FB elnökének.
  7. A Jelölő Bizottság elnökének és két tagjának a megválasztására a küldöttközgyűlés elnöke tesz javaslatot. Javaslattételre a tagok bármelyike is jogosult. A Jelölő Bizottság a tisztségviselőkre vonatkozó javaslatát az egyesületi tagok véleményének ismeretében teszi meg.
  8. A küldöttközgyűlés állandó bizottságai a mandátumvizsgáló-, szavazatszámláló-, valamint a jelölőbizottság, melyek elnökeit és 2 - 2 tagját a küldöttközgyűlés választja meg a küldöttközgyűlés elnöke javaslata alapján. A mandátumvizsgáló bizottság feladata a küldöttek szabályszerű megválasztásának ellenőrzése, a küldöttközgyűlésre érkező küldöttek jegyzése, a küldöttközgyűlés határozatképességének megállapítása. A szavazatszedő bizottság feladata a közgyűlésen leadott szavazatok számlálása, határozathozatal eredményének megállapítása, a jelölőbizottság feladata az Egyesület tisztújító közgyűlései előtt, illetve a rendkívüli tisztségviselő választás során a jelölési feladatok ellátása.

 

1/B TAGGYŰLÉS

 

  1. Az Egyesület adott körzethez tartozó települései a vezetőség által megállapított körzetekhez tartoznak, s az adott körzethez tartozó Egyesületi tagok, területi csoportot, taggyűlést alkotnak.
  2. Az Egyesülethez tartozó területi körzeteket (területi csoportokat) a vezetőség határozza meg, melyeket az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.
  3. A taggyűlés az adott körzetet érintő valamennyi kérdést megtárgyalhat, véleményt alkothat. Állásfoglalását, véleményét, javaslatait a területi csoportvezetőn, illetve a küldötteken keresztül közli az Egyesület testületi szerveivel, vezetőivel.
  4. A taggyűlés hatásköre különösen:
  1. megválasztja a küldöttközgyűlés küldötteit;
  2. megválasztja 5 évi időtartamra az Egyesület területi csoportjának vezetőjét; véleményezi az Egyesület testületei elé kerülő fontosabb - különösen a területét érintő előterjesztéseket - előterjesztéseket,
  1. A területi csoport tevékenységét a taggyűlés által választott csoportvezető irányítja, aki egyben a taggyűlés elnöke.
  2. A taggyűlés, működésére vonatkozó szabályait maga állapítja meg, azzal, hogy az Alapszabály IV/9. pontjának rendelkezéseit alkalmazza. A taggyűlést a területi csoportvezető hívja össze, s a szabályszerűen összehívott taggyűlés a jelen lévő tagok számától függetlenül határozatképes.

 

 

 

 

 

 

 

1/C. AZ EGYESÜLET VEZETŐSÉGE

 

  1. A vezetőség a küldöttközgyűlés által 5 évre választott - és általa visszahívható – elnökből elnökhelyettesből, 7 fő választott  vezetőségi tagból álló, 9 fős testület.
  2. A vezetőség az egyesület végrehajtó, ügyintéző és képviselő szerve. Gondoskodik a küldöttközgyűlés határozatainak végrehajtásáról, az alapszabályban meghatározott feladatok megvalósításáról. A vezetőség a küldöttközgyűlésnek tartozik felelősséggel és beszámolási kötelezettséggel.
  3. A vezetőség hatáskörébe tartozik különösen:
  1. két küldöttközgyűlés közötti időben az egyesületi munka vezetése
  2. szükség szerint az egyesület Működési Szabályzatának elfogadása
  3. munkából kimaradó vezetőségi tagok helyére alkalmas személy megbízása
  4. a vezetőség éves munkatervének és az egyesület költségvetésének meghatározása, az éves gazdasági beszámoló elfogadása
  5. a vezetőség tagjának felfüggesztése fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén
  6. az Országos Szövetség szervei elé terjesztendő beszámoló, javaslat, alapszabályszerű határozatának, állásfoglalásának, felkérésének mérlegelésére és végrehajtásának megszervezése
  7. az Országos Szövetség szervei elé terjesztendő beszámoló, javaslat, kérelem megtárgyalása, továbbterjesztésre történő elfogadása
  8. a küldöttközgyűlés elé terjesztendő kérdések, javaslatok megvitatása, a küldöttközgyűlés határozatai végrehajtásának megszervezése, ellenőrzése, a tisztségviselők beszámoltatása
  9. döntés a tagok törléséről
  10. a tagdíj fizetése alóli mentesség megállapítása
  11. döntés minden olyan ügyben, amely nem tartozik a küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe
  12. a bankszámla feletti rendelkezésre felhatalmazott legalább két személy kijelölése.
  13. a minőségbiztosítással kapcsolatos kérdésekben való döntés
  1. A vezetőség munkáját éves munkaterv alapján végzi. Üléseit szükség szerint, de legalább negyedévenként tartja. A hatáskörébe tartozó kérdésekben nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel határoz. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az ülésről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és a jegyzőkönyvvezető ír alá. Határozatképességhez tagjai felének jelenléte szükséges. A vezetőséget az elnök hívja össze.
  2. A vezetőség köteles végzett munkájáról írásban a küldöttközgyűlésen beszámolni.
  3. A vezetőség létszámának legalább 50%-a mozgáskorlátozottak körül kell kikerülnie a MEOSZ alapszabályában megfogalmazottaknak megfelelően, a tagsági viszonyban részletezett meghatározásokkal.

 

 

 

 

I/D. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

 

  1. Az Egyesület Felügyelő Bizottsága a küldöttközgyűlés által 5 évre választott elnökből és két tagból áll. A Felügyelő Bizottság a küldöttközgyűlésnek tartozik felelősséggel, által visszahívható.
    Az Felügyelő Bizottság tevékenységéről évente jelentés tesz a küldöttközgyűlésnek.
  2. Az Felügyelő Bizottság éves munkaterv alapján működik, feladata az Egyesület működésének és gazdálkodásának ellenőrzése. Ennek során az Egyesület tisztségviselőitől jelentést, munkavállalóitól tájékoztatást, felvilágosítást kérhet, az Egyesület könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Felügyelő Bizottság egyes szakkérdések vizsgálatához az Egyesület költségére külső szakértőt vehet igénybe. A Felügyelő Bizottság működésének részletes szabályait (ügyrendjét) maga állapítja meg.
  3.  A Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai az Egyesület vezető testületei ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek.
  4. A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre jogosult testületet tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy:
  • az Egyesület működése során olyan jogszabálysértés, vagy az Egyesület érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult testületi vezetőszerv döntését teszi szükségessé;
  • a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel.
  1. Az intézkedésre jogosult testületet (vezetőszervet) a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított 30 napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a testület (vezetőszerv) összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult.
  2. Ha az Egyesület arra jogosult testülete (vezető szerve) a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet."

 

1/E. TAGOK, SZEKCIÓK, MUNKACSOPORTOK, KLUBOK

 

  1. Az egyesület az érintettek kívánságára, aktív közreműködésükkel, betegség csoportonként, életkor és egyéb szempontok szerint tagozatot, szekciót hozhat létre és működtethet. A tagozat szekció, klubok vezetőjét az érintettek taggyűlése választja meg 5 évre.
  2. Az egyesület küldöttközgyűlése vagy vezetősége (elnöksége) meghatározott feladatok tartós, időszaki ellátásra munkacsoportot állíthat fel. A munkacsoport a vezetőség szakmailag illetékes tagja, vagy, ilyen hiányában, más megbízott személy vezeti.
  3. A tagozatok, szekciók és munkacsoportok vezetői tanácskozási joggal részt vehetnek  az egyesület testületi szerveinek ülésein, egyebekben egyesületi tisztségviselőknek tekintendők.
  4. A tagozatok, szekciók és munkacsoportok működési szabályait az egyesület vezetősége határozza meg, kivéve azt az esetet, ha a tagozat vagy szekció a MEOSZ országos hatáskörű tagozatának szekciójának területi egységeként működik. Ez utóbbi esetben a működési szabályokat az országos tagozat, szekció határozza meg, de a tagozat, szekció az egyesület szervezeti keretei között működik, reája ezen alapszabály és az egyesületi vezető testületek rendelkezései is irányadóak.
  5. A tagozatok, szekciók és munkacsoportok működésének, feladatainak kiadásait az egyesület költségvetésében meg kell tervezni.

 

2/A. AZ EGYESÜLET ELNÖKE

 

  1. Az elnök feladatai:
  • ellátja az egyesület általános vezetését, képviseletét,
  • felelős az egyesület törvényes és alapszabályszerű működéséért,
  • részt vesz az Országos Szövetség "Vezetők Tanácskozó Testületében",
  • kapcsolatot tart a vezetőség tagjaival és gondoskodik arról, hogy intézkedéseik az Országos Szövetség, a küldöttközgyűlés és a vezetőség határozataival összhangban legyenek,
  • kapcsolatot tart fenn az egyesület, valamint állami, társadalmi és gazdálkodó szervezetek között,
  • felhatalmazásokat adhat az egyesület nevében,
  • saját felhatalmazásának keretei között az egyesület nevében szerződéseket,
  • megállapodásokat köthet,
  • vezeti a testületi üléseket, a közgyűlés elé terjeszti a vezetőség javaslatait, beszámolóját,
  • gyakorolja az utalványozási jogkört,
  • munkáltatói jogokat gyakorol az egyesület alkalmazottai tekintetében,
  • eljár minden olyan ügyben, amely nem tartozik a küldöttközgyűlés vagy az egyesület más szerve, illetőleg tisztségviselője hatáskörébe.

 

  1. Az egyesület elnöke jogosultsága egyes elemeit tartósan vagy esetileg, a vezetőség egyetértésével más vezetőségi tagra, különösen az elnökhelyettesre átruházhatja.

 

2/B. AZ EGYESÜLET ELNÖKHELYETTESE

 

Az elnökhelyettes az elnököt helyettesíti akadályoztatása esetén. Ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekben a vezetőség az elnöki hatáskör elemeit ráruházza. Kapcsolatot tart fenn az Országos Szövetséggel. Az elnökhelyettes bármely feladatkör felelősi tisztét is elláthatja a vezetőség döntése alapján.

 

2/C. VEZETŐSÉGI TAGOK

 

  1. A vezetőségi tagok (elnökség) tagjai, akiket a küldöttközgyűlés választ 5 évi időtartamra. A küldöttközgyűlésnek és a vezetőségnek tartoznak beszámolási kötelezettséggel, a küldöttközgyűlés által visszahivatók. A vezetőségi tagok a vezetőség döntése szerint önállóan láthatják el valamely tevékenységi kör vezetését, társadalmi munkások és egyesületi alkalmazottak közreműködésével bonyolult feladatok megoldására munkacsoportot szerveznek és működtetnek.
  2. A Gazdasági vezető:
  1. Az egyesület gazdasági vezetője alkalmazottként, az egyesület vezetősége által adott felhatalmazás alapján látja el feladatát. Tanácskozási joggal részt vesz a küldöttközgyűlés, az elnökség, vezetőség ülésein. Véleményének meghallgatása minden olyan ügyben kötelező, amely az egyesület gazdálkodását számottevően érinti. E feladat csak pénzügyi szakképzettséggel rendelkező személy láthatja el.
  2. A gazdasági vezető feladata az egyesület vagyonának gondos takarékos, hatékony felhasználása, gyarapítása, megóvása. Előkészíti az egyesület költségvetését és gazdasági beszámolóját, részt vesz az egyesület gazdasági ügyeinek vitelében, a pénzügyi jogszabályokban megfogalmazott összeférhetetlenségi szabályok betartásával. Ellen jegyzi az utalványozásokat.

 

2/D. IRODAVEZETŐ

 

  • Az irodavezető gondoskodik arról, hogy az Egyesület működési rendjére vonatkozó iratok, a testületi ülések jegyzőkönyvei, a Határozatok Tára, az Egyesület munkaterve, költségvetése és éves gazdasági beszámolója, valamint éves közhasznúsági jelentése bármely érdeklődő számára az ügyfélfogadási napokon az Egyesület irodájában megtekinthető legyen, kivéve a zárt ülése hozott határozatokat és ott keletkezett jegyzőkönyvi részleteket. Az Egyesület irodavezetőjének részletes feladatait, az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.

 

2/E. Minőségbiztosítási Irányító

 

  • Minőségbiztosítással kapcsolatos feladatok ellátása az elnökség és a közgyűlés tájékoztatása a minőségbiztosítással kapcsolatos döntések előkészítése.
  • Részletes feladatait az egyesület szervezeti-és működési szabályzata tartalmazza

 

 

 

 

V.

AZ EGYESÜLET GAZDÁLKODÁSA

 

  1. Az egyesület vagyonának forrásai:
  1. az állami költségvetésből (központi, önkormányzati) és más állami forrásból nyújtott támogatás,
  2. az egyesület tagjai által fizetett tagdíjak, pártoló tagdíjak és adományok
  3. jogi - és magánszemélyek felajánlásai, hozzájárulásai, közérdekű kötelezettség vállalása
  4. az egyesület gazdasági - vállalkozási tevékenységéből származó bevétel
  5. különböző pénzalapokból vagy alapítványokból pályázat útján nyert támogatás
  6. a működés egyéb bevételei.
  1. Az egyesület vagyonával a pénzügyi jogszabályok, a MEOSZ ajánlásai, valamint saját szabályai szerint, éves költségvetés alapján gazdálkodik, és arról zárszámadást készít. A bankszámla feletti rendelkezési jogot legalább kettő, a Vezetőség által aláírási joggal felruházott személy együttesen gyakorolhatja. A Vezetőség a rendelkezési joggal kettőnél több személyt is felruházhat, ez esetben azonban rendelkezni kell az első és második helyi aláírók személyéről is.
  2. A meghatározott célra nyújtott vagyoni eszközök csak az adományozók előzetes hozzájárulásával használhatók eltérő célra.
  3. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. Az egyesület tartozásaiért tagjai - az esedékes tagdíj megfizetésén túl - nem felelnek. Az egyesület a MEOSZ tartozásáért - az esedékes szövetségi tagdíj megfizetésén túl - nem felel. Az egyesület törvény szerint felel vállalata tartozásáért.
  4. Az egyesület jogutód nélküli esetleges felszámolásakor vagyona a MEOSZ vagy jogutódja vagyonába kerül melyet, köteles azt a Nógrád megyében élő mozgássérültek érdekében felhasználni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

купить металлический полочный стеллаж

(BrandonGom, 2020.02.25 04:26)

- устойчивость к коррозионным процессам;Теплоудерживающая полиэтиленовая оболочка создана специально для тех дачников, которым важно сохранение тепла в парнике.Чтобы определения веса листового металлопроката используется специальная расчётная изречение, пользуясь, которой вы без труда сможете рассчитать вес продуктов листового проката, учитывая материя из которого он был произведён. Использование и свойства изделий определяются их толщиной. Сферы применения металлопрокатаМеталл, благодаря его твердости, легкости, прочности, дозволено назвать идеальным материалом чтобы строительной отрасли. . Арматура данного класса отличный сваривается и связывается вязальной проволокой, что делает её востребованной присутствие работе с железобетонными конструкциями, где она используется для улучшения жесткости. Процедура нарезки листов и их упаковка. Листы качественные конструкционные производятся термически обработанным, с нетравленой и травленой поверхностью. Любые армированные изделия нуждаться использовать только согласие их назначения, если вы подвергаете приманка конструкции необосновоному риску. В данной статье тирада пойдёт о недостатках и преимуществах, такого сравнительно молодого типа изоляции труб, вдруг пенополиуретановая изоляция. может составлять проведена для открытом транспорте. Сколько касается гора волн, то она составляет 60 мм., общая ширина 902 мм., присутствие этом 845 мм. Сварка. Качество нержавеющего листа определяется согласие:Результаты испытаний, в т. ч дополнительных, ежели они имелись.
<a href=https://tehstorage.ru/assortiment>металлические стеллажные конструкции</a>
[url=https://tehstorage.ru/kontaktyi]стеллаж полочный[/url]
https://tehstorage.ru/peredvizhnyie-gruzovie-stellazhi - грузовые полочные стеллажи

- Ширина – 1210 мм.;ЛК-Р канаты применяются, разве основными требованиями являются максимальная гибкость и упругость каната, при этом прочность и опорная вид каната не имеет решающего значенияУслуги сообразно выбору секций дома и выполнению фундаментного основания:

аренда автобетононасоса

(Johnnieclibe, 2020.02.25 03:29)

Бенджамин Штайнметц: Абсолютным приоритетом является чтобы нас безопасность и надежность систем. Производительность этой техники повышена благодаря тому, что при ее изготовлении используются передовые современные технологии. Внутренние плоские поверхности спальника «Чайка-Сервис» отделаны стойким материалом полидрев, который не подвержен деформациям в процессе эксплуатации, не горюч и не засаливается. Конденсатор — радиатор, расположенный во внешнем блоке. Спальный отсек «Луидор-Тюнинг» пристыкован к раме шасси через подушки кабины ГАЗ-3309 с неправильным способом крепления. На нынешний сутки существует скольконибудь вариантов изменения внешнего вида блоков: оклейка изображениями, изготовленными методом широкоформатной печати; декоративная цвет; художественная роспись и аэрография. При этом, вроде мы отмечали, жертва топлива увеличивается нелинейно, машина оказывается экономичнее. Частое пользование этими продуктами в плохо проветриваемых помещениях вызывает аллергические реакции, раздражения и различные расстройства дыхательных путей. сообразно сравнению с конкурентами). Нулевой пробег и минимальный износ позволяют гарантировать практически 100% отсутствие технических проблем и поломок во период работы для объекте. Благодаря характеристикам, автовышки получили репутация во многих сферах применения. Около этом значительно возрастает риск возникновения инфекции. Боковой вылет стрелы таких моделей равен 27 метрам.ДЛЯ ЧТО НАДО ВЕРТЕТЬ ВНИМАНИЕВременами проще оформить лизинг техники. В комплекте — 4 пары гидромуфт 1/2", муфты 3/4" с линией обратного слива без давления (чтобы пневматических сеялок. Он внесен в программа достоверно канцерогенных веществ, обладает хронической токсичностью, негативно воздействует на наследственную генетическую и хромосомную мутацию, дыхательные пути, глаза, кожный покров, репродуктивные органы. Гусеничные краны мобильны, маневренны, который позволяет им перемещаться без труда по объекту строительства. Столовать ли какие-то специальные технические требования, предъявляемые к ассистирующим системам в области коммерческого транспорта сообразно сравнению с легковыми автомобилями?
<a href=https://tss123.ru/catalog>предоставление услуг спецтехники</a>
[url=https://tss123.ru/catalog/arenda-spetstekhniki/krany-gusenichnye]гусеничный кран[/url]
https://tss123.ru/catalog/razrabotka-transhey-i-kotlovanov - разработка котлована краснодар

Обыкновенный кондиционер чтобы поддержания заданной температуры ежесекундно включается и выключается, а кондиционер с инвертором работает безостановочно, работая на той мощности, которая необходима чтобы поддержания температуры.RSM 3485 мощностью (nom/max) 492/527 л. А Volvo L120 GZ, в свою очередь, помогает увеличить поспешность погрузки втрое. МАНЁВРЕННОСТЬ И МИНИМАЛЬНЫЕ ГАБАРИТЫЭргономичная кабина установлена для вязкостных опорах, заполненных жидкостью, что способствует поглощению вибраций и тем самым обеспечивает долгоденствие оборудования, а также комфортные условия работы оператора. 8748a98035555295ba4c4b07f8ae66ea.jpgПравила эксплуатации кондиционеров

межкомнатные перегородки купить

(Bogdantnt, 2020.02.25 02:28)

Добрый день дамы и господа[url=https://stekloelit.by]![/url]
Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса.Наша организация ООО «СТЕКЛОЭЛИТ» работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси.
Мы можем предложить Вам [url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Межкомнатные стеклянные двери[/url],[url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Офисные стеклянные перегородки[/url],[url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Душевые кабины из закаленного стекла[/url],[url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Стеклянные двери в душ[/url] и [url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Лестничное ограждение из стекла[/url],а также[url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Стеклянные козырьки[/url] и [url=https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0]Интерьерные перегородки[/url]
Более подробная информация размещена https://drive.google.com/open?id=1PoE0qZwcokJRhjHqUDuNciFhoeYgqTh0
http://www.supramannen.com/member.php?u=834567
https://studizba.com/user/Bogdanmxx/
http://poster.berdyansk.net/user/Polinaqjz/
http://seowitkom.ru/index/8-19024
https://vopvet.ru/index/8-2199

где можно купить даклатасвир

(Richardtab, 2020.02.25 02:17)

У Кампо и ТКМ своеобразное понимание анатомии (пять плотных и шесть пустых органов). Считается также, что она больно страшно полагается для жёсткую привязку к теориям Пяти Элементов и цзан-фу органов без наблюдения клинических эффектов. В Японии появилась новая школа, отрицающая медицинские реформы Цзинь-Юань и предпочитающая прислониться на практические знания и более ранние учения (например, на учения времён династии Тан). Более безграничный интерес к китайской медицине, по-видимому, возник затем визита китайского буддийского священника Цзянь Чжэня (яп. н. Спустя две недели те, для кого лекарство не производит эффекта, прекращают участие в эксперименте. Общая намерение состояла в том, воеже проверить, эффективно ли Риккунсито насупротив дискинетической диспепсии. Таким образом, около разработке клинических испытаний средств Кампо стоит учесть сей аспект. Затем официального введения китайской медицины в Японии, информация сообразно этой теме продолжала поступать в Японию в рамках культурного обмена среди двумя странами. Таким образом, западным читателям не следует считать, что любой разновидность китайского лечения травами основан на китайской парадигме диагностики и практики. 299-311"Дети — цветы жизни и их приходится сажать в горшок вниз головой" (народный афоризм). Власть Мэйдзи исключило медицину Кампо из официального медицинского образования, только не предприняло никаких шагов по запрету средств Кампо. Впрочем испытания такого типа опять столкнулись с критикой со стороны практиков Кампо. Поход в поликлинику шиш не дает, на УЗИ безвыездно органы в норме, анализы хорошие, ЭКГ в порядке, а самочувствие и самочувствие кажется хуже некуда. Пациенты, чьё состояние не улучшалось, должны были выучить цена лечения у представителей иной школы. Однако в это век атмосфера в мире академической медицины Японии по отношению к Кампо была очень не тёплой. На практику Кампо изза последние 25 лет дюже страшно повлияло формальное признание некоторых традиционных китайских препаратов министерством здравоохранения Японии (в 1976 году) годными для включения в программу государственного социального страхования. – Двойное слепое исследование применения Сё-сэйрю-то (TJ-19) чтобы лечения круглогодичного аллергического насморка – «Дзиби-Ринтё (Клиническая отоларингология)», 1995, вып. 88-100
https://farm-logistic.com/kak-prinimat-sofosbuvir - велпатасвир инструкция цена
<a href=https://farm-logistic.com/kak-prinimat-sofosbuvir>софосбувир как принимать</a>
[url=https://farm-logistic.com/kak-prinimat-sofosbuvir]велпатасвир инструкция цена[/url]

ВведениеЭто, верно, самая определённая дихотомия, выведенная из опыта лечения лихорадочных заболеваний в древние эпохи. К тому же не существует специальной системы ценообразования, подталкивающей врачей к определённым формулам. Походить интуитивный, феноменологический подход к диагностике явно не позволяет углубиться в процессы, происходящие для клеточном или молекулярном уровне, во всяком случае, не позволяет их аналитического рассмотрения. трудиться профилактикой здоровья, сколько во всех отношениях, в книга числе и психологическом, более привлекательно, чем лечиться через болезней. 5-8

доставка цветов в самаре

(JamesAxiob, 2020.02.25 01:17)

Букеты с использованием роз, орхидей, амариллисов и других благородных растений уже давнымдавно успели приесться покупателям. Советы по выбору – в статье Букеты на Другой год. Разве Вы живёте южнее, то роза PAUL'S SCARLET Вам понравится.. Если же сочетание вам кажется нелепым, то остановитесь для одном виде цветов. Вы можете применить советы из этой статьи и самостоятельно дополнить интересными деталями любой свадебный качество, кто приобретёте в Ecoflowers. Вместо композиции позволительно поставить цветы в вазы: сообразно краям – высокие, напоминающие канделябры, а ближе к центру – низкие. Вы можете приобрести цветы:хризантемы;шар;
<a href=https://azalya63.ru/katalog/exotics/liliya>букет лилий</a>
[url=https://azalya63.ru/prodazha-cvetov]корзина с цветами[/url]
https://azalya63.ru/prodazha-cvetov - корзина с цветами

Отличаются красивые корзины цветов не как составляющими, однако и оформлением. Букет «Скучаю по тебе» можно доставить курьером, если вы на большом расстоянии друг через друга. Затрапезничать едва безусловно удачные моменты, когда стоит преподнести малый букет. Не бойтесь пробовать. Градус раскрытия: бутоны должны оставаться закрытыми; почки закрытыми тож немного влечься к раскрытию. Главное ради срезанных цветов: интенсивное насыщение влагой и обеззараживание воды (загвоздка размножению гнилостных бактерий). Отличие лишь в книга, что для свадьбы оформление довольно более пышным, чем ради других праздников. Особенно, если вы тоже сомневаетесь. Словно проверить свежесть цветов при покупке:Корзина «Просто так»Фотография: Эксклюзивный запах в стеклянном шаре с ювелирным украшением внутриГеоргины;Чтобы полноценно оформить праздник, мало купить свадебный букет. Также советуем попробовать купить белые каллы и составить мужской вариант. Шрабы (кустовые розы) не требуют формирующей обрезки и вельми похожи для розы флорибунда. Именно она без лишних слов способна выразить чувства и эмоции. Срезка непременно должна таиться свежей. По желанию клиента мы можем дополнить огромные корзины цветов сувенирами и приятными подарками. Для учителя в возрасте стоит предпочесть моногамные варианты, состоящие из классических бордовых роз для длинных стеблях alias красных гербер с розами в корзине. 14 февраля Погода всех влюбленных. К главный композиции мы подберем изысканные и подходящие украшения. Яму копают 30см. Такой связка вселяет оптимизм и повышает направление, сколько для работе очень полезно.

канальный кондиционер купить

(Williamwhivy, 2020.02.25 00:23)

Наши кондиционеры предлагают точнейший контроль температуры. В таком режиме кондиционер способен непомерно будто поддерживать температуру воздуха в помещении (±0.5С от заданной) и работает практически бесшумно. В принципе это не обязательно. Для выходе из конденсатора фреон находится в жидком состоянии, под высоким давлением, температура фреона для 10 – 20°С выше температуры атмосферного воздуха. Первое: коли позволяет конфигурация лоджии, проделать брешь по диагонали и все-таки кончаться на улицу.ОхлаждениеЧтобы восстановления комфортности помещения следует уменьшить влажность воздуха, удалить из него постоянно твердые частицы и открыть в него доступ свежему воздуху. Бывают ситуации, если даже любитель не сможет сделать чуда. (Главный износ компрессора происходит именно в момент запуска).
<a href=https://split-ovk.com/novosti/konditsioner-yaponskogo-proizvodstva-daikin>ремонт кондиционеров daikin</a>
[url=https://split-ovk.com/]сплит система купить в ростове на дону[/url]
https://split-ovk.com/ - установка сплит систем ростов на дону

Компрессор, управляемый инвертором, может делать будто в форсированном режиме (мощность выше номинальной, то потреблять приют охлаждается быстрее), беспричинно и в минимальном режиме, точно поддерживая температуру в комнате. Обычное дыхание людей и животных также привносит свою лепту в повышение влажности воздуха. В большинстве случаев это объясняется тем, сколько хижина «не дышит». По сути, кондиционер работает наподобие пылесос, а фильтры играют роль пылесборника. В случае появления подобных симптомов, необходимо выключить кондиционер и обратиться в сервисную службу для устранения неисправности. Бывает так, который уже впоследствии подписания акта сдачи-приемки, давалец звонит менеджеру и спрашивает, скажем, почему наружные коммуникации не уложены в короб, и беспричинно далее. Например, воздух с относительной влажностью 50% содержит половину того максимального количества водяного два, которое может помещаться в нем присутствие той же самой температуре. Такая порядок, вроде правило, устанавливается изза подвесным потолком, а воздух раздается через декоративные решетки, иностранный лицо которых свободно увязать с дизайном помещений. Сложности и проблемы присутствие монтаже кондиционеровВоздух, наподобие мнимый, беспричинно и туземный, вечно содержит определенное цифра воды. Однако такое использование кондиционера не ввек оправдано, поскольку даже будучи адаптированным к зимним условиям, быть температуре наружного воздуха —20°С, производительность (мощность) кондиционера падает в три раза по сравнению с номинальной. Однако невыносимо часто приходится сталкиваться с ситуацией, если какая-то мелкота заставляет усложнять схему монтажа, а, видно, и его стоимость. Для этом лучший остановка установки кондиционера завершен. Быть этом воздух, проходящий вследствие конденсатор, нагревается. Какое-то величина воды выделяется в воздух из материалов конструкции дома и мебели. Идеальным решением чтобы многих является классическая модель, ясность линий и соразмерный под любой интерьер цвет. Каркас стены, особенно близко окон и в районе ванной комнаты, а также крыша – две области в конструкции домов, наиболее сильно подверженные отрицательному воздействию избыточной влажности воздуха в помещениях. В инструкции по эксплуатации постоянно подробно рассказывается о часть, вроде это сделать. Разве опытный менеджер побывал для объекте и составил согласованную с заказчиком схему монтажа, то вопросов обычно возникает немного. Специалисты в области здоровья человека считают, сколько в сыром, плохо вентилируемом помещении дюже бойко распространяются различные бактерии. Во-первых, когда требуется охлаждать книгохранилище не единственно в летнее, однако и в зимнее эра, скажем ризница с большим количеством тепловыделяющей техники (серверные, компьютерные залы и т.д.), поскольку охлаждение такого помещения с помощью приточной вентиляции приведет к недопустимому уменьшению влажности воздуха. Желание присутствие заказчика быть монтаже кондиционера.Точное поддержание температуры

установка отливов на пластиковые окна

(Jannaevk, 2020.02.24 16:56)

Приветствую Вас товарищи[url=https://evroplast.by/]![/url]
Наша контора занимается свыше 10 лет изготовлением окон пвх в городе Минске.Основные направления и виды нашей деятельности:
1)[url=https://evroplast.by/]купить окна пвх [/url] - Наши сотрудники осуществляют монтаж на высоком профессиональном уровне, имея за плечами многолетний опыт работы.

2)[url=https://evroplast.by/]окна пвх [/url] – Окна пвх, собираемые из профилей ведущих производителей, имеют безупречный срок эксплуатации более 30 лет.

3)[url=https://evroplast.by/]пластиковые окна[/url] - В ассортименте нашей компании "ОкнаЕвроПласт" вы сможете заказать окно из выбранного именно вами типа профиля и стеклопакета, подобрать качественную фурнитуру и дополнительные аксессуары.

4)[url=https://evroplast.by/]пластиковые окна в минске купить[/url]- Представленные в нашем ассортименте алюминиевые рамы характеризуются не только высоким качеством и интересным современным дизайном, но и продолжительным сроком службы.

5)[url=https://evroplast.by/]окна пвх цены [/url]- При должном уходе алюминиевые конструкции не теряют эстетики своего внешнего вида и функциональные свойства.
Всегда рады помочь Вам!С уважением, компания ЕвроПласт.

http://vnthihuu.net/member.php?118416-kapriolccd
https://animeshare.su/vozmojno-boian.html?unapproved=308&moderation-hash=ff0f3d4eb19fce187c0b599e1396708d&bs-comment-added=1#comment-308
http://serpentorslair.info/memberlist.php?mode=viewprofile&u=1111
http://www.serpentorslair.info/memberlist.php?mode=viewprofile&u=1078
http://altex.dp.ua/index/8-9214

best online pharmacy 454 mg

(Williamjailk, 2020.02.24 04:22)

Hello! [url=http://pharmacyreth.com/]Save on Drugs[/url] generic viagra online canada pharmacy <a href=http://pharmacyreth.com/>legit online pharmacy</a>

красивые памятники из гранита

(Zelenadfj, 2020.02.24 03:07)

Добрый день товарищи[url=https://prime-granit.by/]![/url]
Наша контора занимается свыше 10 лет изготовлением памятников из гранита в городе Минске.Основные направления и виды нашей деятельности:

1)[url=https://prime-granit.by/]памятники из гранита[/url]

2)[url=https://prime-granit.by/]изготовление памятников[/url]

3)[url=https://prime-granit.by/]ограда на кладбище[/url]

4)[url=https://prime-granit.by/]благоустройство могил[/url]

5)[url=https://prime-granit.by/]благоустройство захоронений[/url]
Всегда рады помочь Вам!С уважением, PRIME GRANIT
http://www.novakbrasil.com/os-melhores-tenis-para-corrida-2016/?unapproved=21450&moderation-hash=34210dd7e3689f4e37509ffad21c96b7#comment-21450
http://www.researchdm.com/8/comment-page-1?unapproved=61673&moderation-hash=9163f28015740146b493cf2a87a0b917#comment-61673
http://www.pravo-ukraine.ru/index/8-44777
http://mukvkm.ru/ekspozitsii/dvoryanskiy-zal/?unapproved=425060&moderation-hash=b3576e937d7324e18a0a37bc3cf6e936#comment-425060
http://aleksandrovka-s.ru/?page_id=53&unapproved=152381&moderation-hash=c2df2f0103b30b414f38df8ef0358b3a#comment-152381

online pharmacy prescription 160 mg

(WilliamCen, 2020.02.23 17:21)

Hi there! [url=http://pharmacyreth.com/]online pharmacy percocet[/url] pharmacy online usa <a href=http://pharmacyreth.com/>soma online pharmacy</a>

Ллучший и первый аналг Iclusig в Мире зарегистрирован правительством Бангладеш

(MinnaSnift, 2020.02.23 16:31)

[url=https://anticancer24.ru/shop/412/desc/ponaxen]Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – ПОЛНЫЙ аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг[/url]

Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг представляет собой эффективное лекарство современного поколения. Оно разработано ведущими специалистами для лечения миелобластного и лимфобластного лейкоза. Заболевание, которое протекает в острой форме и сопровождается малоприятными симптомами, можно быстро устранить. Медикамент прекрасно зарекомендовал себя в медицинской практике, поскольку его состав богат активными компонентами. Если Вам необходимо Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг купить, то делайте заказ на нашем сайте. Мы предлагаем большой выбор качественных препаратов для лечения различных заболеваний. Перед терапией необходимо посоветоваться с лечащим врачом, который проведет диагностику организма и поможет определиться с подходящей дозировкой медикамента.
Показания к применению

Заниматься самолечением запрещено, поскольку это приведет к непредвиденным опасным последствиям. Заболевание только усугубится, ведь препарат может навредить организму. Применяется медикамент для лечения пациентов с миелобластным и лимфобластным лейкозом, протекающим в острой или хронической форме. Специалист поможет определиться со схемой лечения, если Вы обратитесь к нему перед проведением терапии. Благодаря этому всевозможные риски и опасные последствия самостоятельного лечения будут исключены.
Противопоказания

Препарат разрешено применять не в каждой ситуации. Нужно отказаться от терапии, если Вы страдаете от таких проблем: • наличие аллергических реакций на компоненты, входящие в состав препарата; • нарушение функционирования нервной системы; • период лактации и беременности; • проблемы с сердцем, риск инсульта; • возраст моложе 18 лет. О Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг отзывы в основном положительные, а прочесть их можно на разных медицинских форумах. Сходите в поликлинику перед тем, как начать принимать препарат. У Вас возьмут нужные анализы и определят схему лечения.
Способ применения

На Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг цена указана в каталоге нашей аптеки. Один раз в день достаточно принять 45 мг этого лекарства. Лечение продолжают, пока не исчезнут проявления заболевания. Специалист будет наблюдать за Вами в период терапии, чтобы не допустить ухудшения самочувствия. В случае необходимости он отменит препарат или изменит его дозировку.
Побочные явления

Препарат может стать причиной возникновения таких побочных эффектов: • высокое давление; • упадок сил и головокружение; • возникновение проблем с желудком; • появление сыпи на коже; • боли в мышцах при движении. На Ponaxen 45mg (Понатиниб) - Понаксен (Ponatinib) – аналог ICLUSIG/ИКЛУЗИГ 45мг стоимость уточняйте у наших консультантов. Чтобы не столкнуться с негативными реакциями со стороны организма, принимайте препарат по разработанной специалистом схеме. Благодаря этому медикамент принесет организму исключительно пользу.


[url=https://anticancer24.ru/shop/412/desc/ponaxen]заказать +в аптеке понатиниб г минск[/url]

azithromycin online pharmacy 300 mg

(CharlesScoow, 2020.02.23 10:37)

Hi! [url=http://pharmacyreth.com/]http://pharmacyreth.com[/url] - pet pharmacy online very good web page

pharmacies near me 405 mg

(Stevenimmah, 2020.02.22 18:33)

Howdy! [url=http://www.onlinepharmacycanadaus.com/#safe-canadian-online-pharmacies]24 hour pharmacies near me[/url] good site.

1,600$ For You!

(Gamercor, 2020.02.22 03:18)

Cоngratulations!
You cаn claim $1,600 FREE if yоu win: http://epulfaker.tk/?u=41nkd08&o=8dbpkzp <== Personal Link

online drugstore 320 mg

(Stevenimmah, 2020.02.22 01:54)

Hi! [url=http://www.onlinepharmacycanadaus.com/#pharmacy-online]veterinary pharmacies of america[/url] beneficial site.

online pharmacy phentermine 154 mg

(DavidNum, 2020.02.21 23:46)

Hello there! [url=http://canadianonlinepharmacylm.com/#canadian-online-pharmacy]online pharmacy technician certification[/url] great website.

canadian pharmacies that ship to us 291 mg

(Stevenimmah, 2020.02.21 20:26)

Hello! [url=http://www.onlinepharmacycanadaus.com/#highest-rated-canadian-pharmacies]discount pharmacies[/url] good web site.

online pharmacy viagra generic 172 mg

(DavidNum, 2020.02.21 09:23)

Hi! [url=http://canadianonlinepharmacylm.com/#online-pharmacy-india]accredited online pharmacy technician programs[/url] good website.

canada pharmacies 320 mg

(Stevenimmah, 2020.02.21 03:15)

Hi! [url=http://www.onlinepharmacycanadaus.com/#canadian-pharmacies-online]pharmacies near me[/url] excellent site.

услуги эвакуатора цена

(Davidvak, 2020.02.21 02:54)

В каких случаях может понадобиться эвакуатор в МинскеЗакулисье здание эвакуацииапогей его повреждения, если имела место авария;эвакуация мотоцикла
<a href=https://ставрополь.эвакуатор61.рус/>эвакуатор ставрополь дешево круглосуточно номер телефона</a>
[url=https://ставрополь.эвакуатор61.рус/spectehnika]эвакуатор грузовых авто[/url]
https://ставрополь.эвакуатор61.рус/ - эвакуатор ставрополь цена

И помните:13 Июль 2017опаснсть повреждения авто;Непременно, такая техника – это наиболее эффективный освобождение из неприятной ситуации, который существенно облегчает многолетие современным автовладельцам. «Болтливый» – это крупный сквер техники, готовность корпеть 24/7, круг погода и каждую минуту. Ежели частичная предпочтительно используется для погрузки небольших грузовиков, автобусов, то полная предназначена ради погрузки и транспортировки легкового транспорта и мотоциклов (максимальная грузоподъемность 6 т). Лебедкой цепляют авто, погружают для платформу иначе вывешивают ось. Это подобно страшный неясный ради водителей. Разве инструмент находится в ограниченном пространстве, ее извлекают краном, которым оборудован манипулятор, и помещают для открытую платформу. «Емеля» - прыткий выход из сложных ситуаций. Крикливо и продолжительно сигналить (в жилых районах это запрещено по закону).


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193

Következő »